Attilának

A rakodópartnál lévő szobrod mellett ültem,
hittem, hogy előttem is elúszhat egy dinnyehéj.
Hátammal a hideg bornzkabátnak dűltem,
vártam, hogy kezem alatt újra élj.
Akartam, hogy vigyen, messze innen a Duna,
mint a Szent Borbálát, egészen a Vaskapuig, s tova.

Csecsemőket tettek teherkocsi alá a Nyugatinál,
halljuk a hírt, de szemünk sem rebben.
A budai várban nem laknak katonák,
ez benne lesz az új kőbányai szlengben.
Pest felett most sem csillagos az ég,
éhségem soha nem oltja az a dinnyehéj.

“Attilának” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. “fecseg a felszín, hallgat a mély”, de ez a vers nagyon szép, és mély is, szívből gratulálok!

  2. “Pest felett most sem csillagos az ég,
    éhségem soha nem oltja az a dinnyehéj.”

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!