A zúzmara, akár a szögesdrót
belemar a táj fakó húsába,
nyomán jajongva roskadoznak
az ágak és az elkésett szirmok,
a vaskorláton gyökeret ereszt
és csikorogva nyílik a jégvirág,
csörrenve földre hull a madárfütty,
a jégbe dermedt légbuborékok
roppanva nyújtóznak az ég felé,
valahol felsír a fagyos szél,
végül a csend, mint paplan elterül.
A felhők bolyhos irhájából
szelíden hullni kezd a hó,
a pelyhek lágyan duruzsolva
keringenek, ablakokba ülnek,
tetőkre szállnak, befednek sarat,
fekete fákat, szemetet, üres
tereket, minden fehér lesz,
mint béke galambján a puha pihe.
A szívekben a zaj elcsendesül,
csak a hála zsongadoz’ benne,
s míg a hó csak hullong a földre,
a téli béke égig emeli a lelket.
Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő figyelmet kedves Éva!
Szeretettel: Éva
Hálával szívemben köszönöm a kedves szavakat drága Rita!
Szeretettel: Éva
Hálásan köszönöm a megtisztelő figyelmet kedves Zsuzsa!
Szeretettel: Éva
Csodálatos képek, szívből gratulálok a nagyszerű vershez! Éva
„valahol felsír a fagyos szél,
végül a csend, mint paplan elterül.”
Idézhettem volna mást is, bőven lett volna mit. Tetszéssel olvastam lélekemelő soraid.
Szeretettel: Rita
Gratulálok ehhez a lírai szépségű vershez!
Szeretettel: Zsuzsa