Kilépni a fényre

Magányosság sötét cellájában roskadozol; magad.
Szokások béklyói, elvárás láncai; ki most a szabad?

Ha tekinteted az ablakon át kalandozva keres,
Én ott leszek,
Ott leszek veled.

Hisz segíteni szeretnék,
elgyötört lelkednek enyhülés hűs vizét ajkaira csepegtetni,
De félek hogy remegő kezem mind kilocsolná.
Hogyan osszam meg az életmentő igazságot?
Ha ismerem a fényt, hogyan tükrözzem, fényárba borítva e fekete világot?

Markomban apránként hordjam be neked?
Félek mire beérlek, elfolyik ujjaim között.
Nézem, csak nézem még, szomorú szemed; keresem a lángot, apró szikrát, könnyeid mögött.

Foszfor erejét oly gyengén hordozva,
Nem tartok világot soká.
Ha én nem tudok, nem viszek oda;
Meddig bírod egyedül, bírod e még tovább?

Be nem megy.
Ki jöhet?
A kulcs kartávolságnyira,
tiszta forrás.
Kilépni a fényre, az egyetlen megoldás.