Olykor úgy érezzük,
túl nehéz a teher, melyet vállunkon viszünk.
Irigykedve nézünk másra,
mily könnyű az ő világa.
Maga baját mindenki hatalmasnak látja,
eltörpül mellette más szomorúsága.
De ha lelke terhét látnánk,
cserébe sajátunkat nem adnánk.
Megkönnyebbülés sóhaja hagyná el ajkunk,
tudván, mennyivel szerencsésebbek vagyunk.
Sokszor apró sérelmekkel, némi bosszúsággal,
csúfos haraggal és csip-csup problémákkal
töltjük színültig zsákunkat.
Súlyos teherként cipeljük, sajnáljuk magunkat.
Ám a gúnyt és sértést tova kell engednünk,
a haragot megbocsájtásra cserélnünk.
Ha jó szándék, szeretet és hála járja át szívünk,
kisebb gondjainkat nem kell tovább vinnünk.
Mert csak a jóérzés és szeretet tud segíteni abban,
hogy bú, betegség s bánat ne költözzön otthonunkba.
Állj meg kérlek, bontsd ki a zsák száját,
pakolj ki belőle, könnyítsd meg súlyát!
Engedd el! Ne teherként vidd tovább!
Nagy Noémi
2022.01.21.