Mi lesz velünk…

Mi lesz velünk, ha majd a szél
se tudja, merre vagy már,
a vágy csavarja, nem beszél
a szád, hiába hagynád,
a némaságon átdereng
a múlt ezer csodája,
de vízbe fojtja azt a csend,
hiába kapsz utána?

Mi lesz velünk, ha sorsaink
a télbe szétfonódnak,
ha majd a vágy hiába int,
a távozó hajódnak,
a tengeren lebegve át
mivé leszel, ha végül
feloldja tested illatát,
s a szélbe visszaszédül?

Ha lesz velünk, s a vágy kitart,
találkozunk a parton,
sok év után, mi eltakart,
kezem, ha még kinyújtom,
te futsz-e majd felém vajon,
vagy elsietsz remegve,
szemed lesütve, árulón
vegyülsz a nagy tömegbe?

“Mi lesz velünk…” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. A személyes jövőnk -ezekben a zavaros időkben- még bizonytalanabb, mint egyébként, kedves Imre.
    A “Mi lesz velünk” vívódás az idő múlásával egyre nehezebb súlyként ül a szívünkön.
    Szép a vers, szívből gratulálok hozzá, és a zsűri döntéséhez is. Üdv: Erzsi

  2. Gyönyörű ez a vers kedves Imre, nagyon örülök, hogy a zsűri is így gondolja. Szeretettel gratulálok: Éva

  3. Az első két strófa anafóráira gyönyörűen hajlik az utolsó versszak felütése. Nagyon szép ez a versed! 🙂 Megkapó és megható! Robert Burns: John Anderson, szívem , John című költeménye kelt új, modern és magyar életet, noha, semmi köze az írásodnak hozzá. A hangulat. Az, ami közös. Legalábbis, nekem. Számomra ezt jelenti a versed! 🙂

    Szeretettel:
    La Vie

  4. “vagy elsietsz remegve,
    szemed lesütve, árulón
    vegyülsz a nagy tömegbe?”

    Folytatom Rita hozzászólását.
    Tetszik!
    Marica

Szólj hozzá!