Aztán jött a vakáció,
Nincsen ovi, jaj, milyen, jó!
Egész nap csak otthon ülök,
Eszek, játszok és aluszok.
Egy szép nap fölkerekedtünk,
Nagytatámmal elindultunk,
Sétálni és kirándulni,
A várossal ismerkedni.
Nagymamám meg fölcsomagolt,
Egy kis útravalót adott,
Hamuba sült friss pogácsát,
Vizet, kekszet, egy kis almát.
Lefelé mi elindultunk,
Az utcánkban sétálgattunk,
A sok régi tömbház között
Diákoknak integettünk.
Amikor kantinhoz értünk,
Ott egy kicsit megpihentünk,
Ettünk néhány falás kekszet,
És ittunk egypár korty vizet.
Majd utcánk végére értünk,
Innen aztán balra tértünk,
Mert kerítés állta utunk,
Egy ösvényen elindultunk.
A focipálya mellett föl,
Bokrok, fák és virágok közt,
Amíg fölértünk egy útra,
Poros, kavicsos szakaszra.
(Megfigyeltük diákokat,
Labda után hogyan futnak,
Hogyan rúgnak a kapuba,
Hogyan dobnak a kosárba.)
Jobbra tértünk, tovább mentünk,
Amíg erdőhöz elértünk,
Falatoztunk, pihengettünk,
Majd Őz utcán mentünk-jöttünk.
Bámultuk a szép házakat,
Udvarokat és kutyákat,
Nagy fákat és autókat,
A csöndet és a nyugalmat.
Kifli-utcának a végén
Leültünk, a várost nézvén,
Ameddig szemünk ellátott,
Minden mozgott, meg nem állott.
Ösvényen leereszkedtünk,
És lépcsőkön is lépdeltünk,
Beértünk egy kicsi parkba,
Csendes, csodás oázisba.
Egy padon mi megpihentünk,
Közben újra eszegettünk,
Gyönyörködtünk virágokban
És szomorú eperfákban.
Innen tovább mendegéltünk,
És a kőbányához értünk,
Mészégető kemencéket
Közelről szemügyre vettük.
Csodáltuk az állatokat,
Ahogy békák kuruttyoltak,
És a tücskök hegedültek,
Szitakötők meg röpdöstek.
Bámultuk a járműveket,
5-ös trolit, hogyan pihen,
A kiskocsik jöttek-mentek,
Teherkocsik mendegéltek.
Elértünk a stadionhoz,
És mivel akkor üres volt,
Fölkaptattunk a lépcsőkön,
Egészen föl a tetőhöz.
A focisták épp pihentek,
Vagy talán éppen edzettek,
Ezért mi padra leültünk,
Finom tízórait ettünk.
Majd indultunk visszafelé,
A sok lépcsőn mind lefelé,
Elmentünk a kórház mellett,
Szanatórium lehetett.
Közben gyógynövényt gyűjtöttünk,
Papírtasakokba tettük,
Hogy majd otthon megszárítjuk,
És belőle teát főzünk.
Volt ott katáng és cickafark,
Sárga pitypang és kamilla,
Árva csihán*, szagos menta,
Ökörfark és lila mályva.
Majd erdőben sétálgattunk,
Föl-föl az ösvényen mentünk,
Hatalmas nagy fenyők között
Áhítattal mi lépkedtünk.
Volt ott egy szép kis kápolna,
Nem nagy, csak oly ember-forma,
Benne örökmécses égett,
Az elhunytak emlékére.
Mikor erdőből kiértünk,
Megint újra megpihentünk,
Vizet ittunk, kekszet ettünk,
És egy almát megfeleztünk.
Innen mentünk hazafelé,
Poros úton eléfelé,
Aztán mikor kerthez értünk,
Ösvényen leereszkedtünk.
Majd a lépcsők következtek,
Garázsok előtt elmenve,
Beléptünk a lépcsőházba,
Becsengettünk otthonunkba.
A nagymamám nyitott ajtót,
Ölelve minket fogadott,
Pihengettünk, kezet mostunk,
És ebédelni leültünk.
Azóta sok idő eltelt,
Jó negyven év úgy elröppent,
Megmaradtak szép emléknek
Ezen csodás események.
*csihán = csalán székely tájszólásban
Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2017. november 30.