Üres az ágy, magányosak a vég-tagok,
Bezár a fül, eddig pihegést hallgatott.
Már csak a plüss, kora este altatott
Nincs már a kéz, mi álomba simogatott.
Hajnalban felriad, csak a kávé kotyog,
nincs többé száj, ami jó reggelt motyog.
Nincs ölelés – néma tested mocorog,
Reggeli füst, éhgyomorban gomolyog.
Halkan – a csendes pánik megrohan,
Magadba fojtod, talán végre elillan.
Dermedt a takaró – zokniban alatta,
Fázik a szív – magára maradva.