Talán vége végre…

Kérkedő napfény gömbölyödik az ablakon
Radiátoron szárad komisz-kenyércsücsök.
Kihűlt teámra telepedik  álmos vasárnap.
Magamra húzom az ágyat- melléd ülök.

Monoton ritmust rázva kelepel az eresz,
elengedte magát a bádog csatorna.
Őszi madártollat szorít egy rongydarab.
Esőn ázott kabát vasderes. Árokba dobva.

Mosolyt mérgez a meddő remény
Szép szavakból font kötél-hiány.
Ökölbe szorult gyűlölet a legfőbb erény
Hupikék álmok  szepegnek. Mindenki vár…

Csendtörő sóhajjal sarjad fű, langymeleg.
Széllelbélelt madárilyesztő dohog,
Néma madarak átka szakad. Dalra kap rigó.
Kizöldülnek a zord hegyek: tavasz lobog.

“Talán vége végre…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Barna! Roppantul jó a versed,de miért akad meg a szem elsőnek azelipszilonoshibán, nem is számít, ha azt a rengeteg gyönyörű ,fura-fordulatos szóképet
    olvasom , minden sorra jut, akár kettő is! Nem kritika,de jobb lenne: sarjad A fű….
    dalra kap A rigó …. bocs!
    Tiszt. egy dilettáns: Gusztáv

  2. Szép versedhez gratulálok! De helyesen: madárijesztő!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!