Ha elfogynak a katonák…
Romos templom, tétova félhomály.
Az ép oltáron Jézus szobor áll.
Zugokban remegő sóhaj lebeg,
a falakon túl, lángoló egek.
A háború ural minden teret.
Lakatlan vidék, nincs már aki vár.
Hiába várná a kiskatonát.
Aki parancs szerint fegyvert fogott,
nem félt, harcba indult, szót fogadott.
Hazát, elvet, esküt nem tagadott.
Aki harcol, az vagy veszít, vagy nyer.
Testvér- testvért parancsban ver ha kell.
Az a katona soha nem tér haza.
Nincsen hazája, nincs már otthona.
Még áll a vidék régi temploma.
Törött padján anyoka kuporog.
Semmije nincs, elégett ami volt.
Most halk szava szól, az Úrhoz beszél.
– Isten kérlek, adj nekünk még reményt.
Ne vedd el tőlünk az éltető fényt.
Segits a hontalan szenvedőknek.
Vezesd azt, aki még hazatérhet.
Bocsásd meg a bűnt a vétkezőnek.
Lásd uram, kiért mondjunk majd imát
ha egyszer elfogynak a katonák?
Fájdalmas versed csak azt sugallja, hiába vagyunk mi többen, békepártiak,
semmit sem ér szavunk!
Szeretettel: Gugi
Kedves Judit!
Köszönöm az elismerést!
Szeretettel
Ottilia
Kedves Rita!
Köszönöm !
Mikor elért hozzám a háború híre, egyszerűen napokig nem tértem magamhoz. Talán a harcok első napján, kínlódva írtam ki magamból ezt a verset. Vannak Ukrajnában született barátaink. Több mint harminc éve élnek Magyarországon. Ha őket kérdezem arról, mit tudnak a kialakult helyzetről, soha nem beszélnek a részletekről. Csak annyit… – Segítünk ahol tudunk… Imátkozunk Istenhez, segítsen….
Mostmár kevesebbet sírok. Bízom abban, nem irtja ki magát az emberiség…
Szeretettel
Ottilia
„Aki parancs szerint fegyvert fogott,
nem félt, harcba indult, szót fogadott.
Hazát, elvet, esküt nem tagadott.”
Remek sorok. Bizony így igaz, nem a kisember érdeke a pusztító harc, mindig a nagyhatalmak háborúja, kiknek nem számít az emberélet, csak a hatalom és a profit.
Szeretettel: Rita🌷
Sajnos, nagyon aktuális a vers, s szép is! Gratulálok!
Szeretettel:
La Vie