A menekülőhöz

Kiszakadt belőled a múlt.
Mint meleg, remegő húst,
tépked, darabol
ez a kegyetlen, komisz kor.
Szívet, vesét, tüdőt felez,
megzavar agyvelőt,
útilaput köt lelkedre,
batyut, mit cipelhetsz
a jövőtlen jelenbe.
A gyerek sír, a labda ott maradt.
Te a társadért eszed magad,
és megköszönöd a kegyelemkenyeret.
A képernyőn anyádat-apádat keresed,
s a testvéred, vajon, látod-e még?
Vagy a rárogyó ház alatt érte a vég?
Lásd, tavaszodna,
már bont a bodza,
és sárgul a kankalin.
Idővel finomul majd a kín,
a vérfoltos hó a földbe szivárog,
s a tébolynak vége lesz.Te kivárod.