Suttogó-imánkat
mondjunk el a fáknak,
mert kék angyalszárnya
elrebben a mának.
Égig emelkedik
a Múlt kőgúlája,
a szavakat rakjuk
holt szavak halmára.
Emlékeink képe
még síkos tükörjég.
Kérlek! Emeljél fel!
Mert fáj a sötétség.
Nem térdelhetünk már
leomlott falakhoz,
nem ragaszkodhatunk
utolsó szavakhoz.
Többé nem segíthet
az unt önsajnálat.
Csonkig elégettek
elfújt gyertyaszálak.
Elengedhetjük már
rég meghalt anyánkat,
s nem hibáztathatjuk
elporladt apánkat.
Engedd, hogy a csendem
csendedhez simuljon,
s fájó szívverésünk
békévé csituljon.
Köszönöm Zsuzsa!
Szép, melankolikus versedhez gratulálok!
Szeretettel:
Zsuzsa