Néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Harang szólt, hát csendet kerestem,
De mint ár, hömpölygött az istennép.
Súlyos könny szökött fáradt szemembe.
Őt hallottam, sorsomba merülten;
Kövess, felebarátot szeretve!
Élek nagy szeretetéhez hűen,
Mennék utána, ha tudnám merre.
Itt hagyva e városnak rút szennyét
Rothadón nehéz bűzt eregetve,
Ússzon messze, akár a dinnyehéj.
Múltam sáros köpenyét levettem.
Mintha szívemből folyt volna tova,
Úgy vonult el a zajos istennép.
Csend lett bennem, és lelkemre szóltam;
Skandált hit hazug! – nem lehet enyém.
Anyám szájából édes volt az étel,
Kérnék hát bort és kenyeret tőle.
Hova ér e nép, s mikor lesz béke?!
Szent zászló leng, rajta Isten könnye.