Fals poétika
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
hiába díszít drága kelme,
ha egész lényem mostoha.
Először próbáltam hazudni,
ám a plafon, lám, rám szakadt,
és muszáj volt onnan kijutni:
kimondtam hát az igazat.
Ebből származott még nagyobb baj,
meggyűlöltek az emberek,
összevesztem a barátokkal,
kerülnek az idegenek.
Ezért ma már szólni sem merek,
súlyos némaság vesz körül,
Se nőt, se férfit nem ismerek,
Kiről tudnám, minek örül.
Még jó, hogy feltalálom magam,
ha már a sors, ím’, nem kegyel,
Vidáman telik, mi hátravan,
bánatra egy perc sem megy el.
Jobb hüvelykujjamat a ballal
ölembe téve forgatom,
és múlhatatlan izgalommal
nézem az órát a falon.
Köszönöm a figyelmedet, kedves Rita.
„Jobb hüvelykujjamat a ballal
ölembe téve forgatom,
és múlhatatlan izgalommal
nézem az órát a falon.”
Remek sorok.
Gratulálok a nyereményhez.
Szeretettel: Rita🌷
Szerintem ez erős túlzás, kedves Melinda!
De köszönöm, hogy olvastad, és örülök, hogy tetszett.
üdv: bg
Jó feltaláltad magad a vers végén, jó taktika! Kipróbálom én is. Amúgy zseniális vers. Gratulálok hozzá!
Köszönöm szépen, Szabó András.
Kedves Gábor!
Nagyon tetszik a versed. Gratulálok!
Jaja…
„kimondtam hát az igazat.” Igen, ebből szokott a baj származni. Magdolna