Fals poétika

Fals poétika

Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
hiába díszít drága kelme,
ha egész lényem mostoha.
Először próbáltam hazudni,
ám a plafon, lám, rám szakadt,
és muszáj volt onnan kijutni:
kimondtam hát az igazat.
Ebből származott még nagyobb baj,
meggyűlöltek az emberek,
összevesztem a barátokkal,
kerülnek az idegenek.
Ezért ma már szólni sem merek,
súlyos némaság vesz körül,
Se nőt, se férfit nem ismerek,
Kiről tudnám, minek örül.
Még jó, hogy feltalálom magam,
ha már a sors, ím’, nem kegyel,
Vidáman telik, mi hátravan,
bánatra egy perc sem megy el.
Jobb hüvelykujjamat a ballal
ölembe téve forgatom,
és múlhatatlan izgalommal
nézem az órát a falon.

“Fals poétika” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. “Jobb hüvelykujjamat a ballal
    ölembe téve forgatom,
    és múlhatatlan izgalommal
    nézem az órát a falon.”

    Remek sorok.

    Gratulálok a nyereményhez.

    Szeretettel: Rita🌷

  2. Szerintem ez erős túlzás, kedves Melinda!
    De köszönöm, hogy olvastad, és örülök, hogy tetszett.
    üdv: bg

  3. Jó feltaláltad magad a vers végén, jó taktika! Kipróbálom én is. Amúgy zseniális vers. Gratulálok hozzá!

Szólj hozzá!