Béla bácsi művészkedett,
Néha rajzolt, néha festett,
Ceruzával, vízfestékkel,
Színesekkel, akvarellel.
Én őt mindig megcsodáltam,
És tátott szájjal bámultam,
Vajon mit rajzol és mit fest,
Papírjára vajon mit vet?
Egyszer-egyszer virágokat,
Máskor gyümölcsöt, vázákat,
És úgy örvendtem mindennek,
Mintha engem is festene.
És hogy ne csak én csodáljam,
Odavittem sok játékom,
Bicit, a kedvenc törpémet,
Fehér nyuszit, őzikémet.
Ott játszottam körülötte,
Közben festett, én meg néztem,
Nahát, ebből mi lesz máris,
Van sok festék, kalamáris.
Mikor kész lett, úgy örvendtem,
Mert ott volt a sok kedvencem,
Színes törpe, fehér nyuszi,
Meg egy apró, barna őzi.
Sajnos ezekből egy maradt,
Mert fehér nyuszi „elszaladt”,
Míg Bici törpém, a kedvenc,
Karácsonykor ő is „elment”.
Így maradtam Őzikémmel,
Piros-barna kis festménnyel,
Emlékbe Béla bácsitól,
Most is őrzöm a fogason.
Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2017. november 30.
Hálásan köszönöm kedves Éva! 🌼
Hálásan köszönöm kedves Rita! 🌷
A festő embert én is órákig el tudom nézni. Olyankor azon csodálkozom miként lehet ekkora tehetsége valakinek… Jó, hogy megörökítetted kedves ismerősöd, így a két két művészet – festészet és irodalom – találkozhattak. Szeretettel: Éva
Kedves emléked szeretettel olvastam.
Rita💐
Hálásan köszönöm tisztelt Magdolna! 🌸
Kedves kis emlékek. Magdolna