Borongós délután

Borongós délután napfényt álmodok
a felhők rojtos, bús fürtjeire,
vonuló testükön összefutnak
a mindennapok fáradt ráncai.
Árnyékot és szivárványt álmodok
a belőlük szakadó zokogásba,
elérve lelkemmel a végtelen mezőt,
mindjárt kisüt tán a nap.
De nem, csak esik, tódul a bánat, pocsolyákba gyűlik, felkapaszkodik
a nadrágszárakon, nyirkos ujjaival
siető lábakat szorongat, s hiába
kiáltunk egy kortynyi fény után.
Borongós délután színeket álmodok
a felhők bozontos szirmaira,
meggyötört testükön kisimítva
a mindennapok fáradt ráncait.
Felérek kezemmel, és magamhoz ölelem az anyja után kullogó szipogó,
síró felhő gyermeket. Akkor eláll eső,
kisüt a nap, és felszárítja a földhöz
tapadt sárból a csillagok könnyeit.