Útkereső

Nem álmatlan éj, benne szédül a káosz,
ide is tartozom, egy másik világhoz.
Ég itt a tűz… vagyok esti mesémben,
viszek a lángból egy gyermek nevében;
a kihűlt szíveknek, a rideg szóknak,
túl sok a hely hol jégcsapok lógnak.
Fázom, érzem melegedni kéne,
felkap és eldob az idő örvénye.
Vívódom, várok, állok az esőben,
de nem veszek el az útkeresőben.
Vágy, ami elvisz, mindent bejárok,
megnyílnak ajtók… túl sokat látok.
Keselyűk figyelnek… nem madarak,
köröznek fölöttem, hogy kifosszanak.
Csupasz akarat bizarr negatívja,
vámpír a kényszer, véremet szívja…
Láthatatlan láncok… Büszke szabadok?
Itt hagyom, nem kell, nem maradok!
Kiszáradt szájjal, keserű ízzel,
fulladok, szomjazom. Oxigén, víz kell!
Múlik… kitisztul, ébredek hirtelen,
csókkal a nyakamban… tudom, hogy jár nekem.