Tordai Mihályné
A vers én vagyok
Amit gondolok, amit megosztok,
egy érzés, melyben a világ ragyog,
mint szemeimben a könnyharmatok.
Benne van egy élet, az értelem,
szívem mélyén megannyi érzelem,
benne vagyok, eggyé válok véle.
Mint ahogy virágokban az illatuk
úgy, mint egyetlen növényben,
önmaga életére a sarjadás.
A megvalósult álom, Pilátus,
beleolvadok, széjjelfoszlok,
a vers ima, álom, vágyakozás.
Kitárulkozás, rejtett igazság,
terjedelmes elégia önmagamhoz,
életirgalom, kegyes valóság.
Színről színekre kissé fátyolos,
néha tükör fedte félhomály,
megemel fel, a végtelenbe.
Nyilat lő a vérző szívembe,
eltalálja minden pontomat,
mint halk, lágy fuvallatú szél,
mikor melengeti homlokom.
Tűnődés, szemeimben fénytörés,
ereimben örök lüktetés.
Amikor verset írok,
feltörnek bennem az érzések,
gondolatok és szenvedélyek,
lelkemben megbúvó kérdések.
Kiírom magamból örömeimet,
lelkem mélyét, a bánataimat.
Mint csapadéktól áradt folyó,
úgy folyik belőlem is a szó,
olykor néha dalra fakadok.
Esetleg nevetek vagy sírok,
megfontolva okulok, okítok,
majd néha kicsit meghalok.
Nagykálló, 2020. Február.24