Szavaim, mint pókhálóra fűzött
harmatcseppek, hajnali napfényen
csillanva illannak tova,
Dalaim, mint ezüstszálon fénylő
gyöngyök sora, hang nélküli hangok
nem hallott, néma torlasza,
Szavaim, ezer évre kőbe zárt
némaság, förtelmek, elnyomás és
félelmek fonott ostora,
Dalaim szavaimból fakadó
kemény dúrok, visszafojtott hangok
dallama, kavicsos sora,
Szavaim szélfútta úton porba
kanyarítom, talán elolvassák,
vagy tán meg sem látják soha,
Dalaim már régen nem dúdolom,
dallamuk elveszett az időben,
hisz úgysem hallották soha.
