Természet mosolya

Végét éli zord télidő,
Fellélegezik rét s erdő,
Rügy pattog ki minden ágon,
Feléled a némaságból.

Jégvirágok tovatűnnek,
Föld mélyébe menekülnek,
Magnak visznek nedvességet,
Meglássa a kikeletet.

Napocska már többször ragyog,
Elűzi a földi fagyot,
Üzenget bús természetnek:
– Melegséget hoztam néktek.

Ne féljetek…itt leszek már!
Egyre hosszabb nappalom vár.
Bezártságnak immár vége…
S virág nyílik kéklő égre.

Szólj hozzá!