A déli gyepű kapujánál áll
Csábosan hívogat és vár
Álarca fehér mint a havas táj
S pont oly szép, de annyira fáj,
mint a gennyes fekély a bőrön,
mikor az kidurran s kifroccsen,
a fájdalom átrezeg a testen,
s az gyorsan, zizegve törve fel
Oda hová csak a lélek ér el.
A déli gyepű kapujánál áll
Ördögi jel virít mellkasán
Holt sebek a két karján
Vér csorog le a homlokán,
mely utakat fest vörösre,
s életeket rommá törve,
röhög egyedül a sötétben,
hol ő saját húsába tépve
Csillagot átkoz az égre.
A déli gyepű kapujánál áll
Megfordul s meggyötörve már
A pillangó megtépve száll
Páncélja törött, teste fáj,
pont úgy ahogy azt regélték,
a bukott angyalok tépték,
eme történetet ki a húsból
Pedig reszketve féltek a bútól.
A déli gyepű kapuját bezárta
Ketté vált a végzet oltára
Míg ő halált hozott Isten fiára
Megtört a gyermekek álma
Eljött a fény megtört az átok
S ő elveszti a lángot
Melyet táplált ármány és gyötrelem
Ő már elveszett s hazája nincstelen.