az elrúgott labda íve
félúton megtörik,
a hosszúra nyúlt, forró
őszi nap fényzuhatagán
***
nincsenek falak,
csak a képzeletedben,
mondta a lakótelepi sámán.
azóta, ledobta magáról
ruháját, és pucéran
didereg képzeletem,
azóta, éjfekete varjúszárnyon
utazik lelkem
***
szeresd a teliholdat,
mondta a vámpír,
mielőtt a farkasember
karója szívébe hatolt
***
az angyal átbukott az út menti
korláton, és elütötte egy autó.
persze haja szála sem görbült,
viszont napokig csak zokogott
a megrázkódtatástól
***
hol vannak az árnyak,
most, hogy már
nagyobbak vagyunk náluk,
és hol van az a fotó,
amin még mindannyian mosolyogtunk?
***
felhőket rajzoltak
arcomra az évek,
alattuk ott vagyok én is,
de már rég volt, hogy
szárnyaimmal könnyedén
elhessegettem őket
***
a ruhaszárító-kötél a horizont,
az alá bukik most,
a narancslekvárba mártott
napkorong,
miközben körülötte a felhők,
olvadt-vörösréz színben folynak
szét, az égi vásznon