Az árnyak körbeölelték a lány sápatag arcát, ahogy keresztülvágott a kihalt focipályán
Nem nézett semerre, céltudatosan haladt előre, vékony ujjait ökölbe szorította
Senki sem tudta, hová megy
Mert célba sosem ért
Csak ment előre, de mindannyiszor falakba ütközött
Akárhányszor próbálkozott, elbukott
De sosem adta fel
Minden éjjel megjelent és megpróbált eljutni hozzá
A férfihoz, aki falakat emelt maga köré, hogy távol tartsa a fájdalmat
A lány magában hordozta ezt a fájdalmat
Egybeépült a csontjaival, a lelkével
Ő már nem küzdött tovább az árnyak ellen
Belenyugodott az elkerülhetetlenbe
Hogy a sötétség kiválasztotta, egy magasztosabb feladatra.
De, hogy mi volt az a feladat?
Az örökre elveszett az árnyékokban
Ahogy vele veszett a lány is és minden reménye
Hogy a szeretett férfi vele tart a sötétség mélyére.
