Vérző szívvel
Könnybe lábadt égbolt alatt,
Bűzlő gond-sikátor mélyén
Reszket a sors csapásától,
S vacog a kolduló remény.
Ő maradt a kis csapatból,
Mit össze verbuvált szívem,
Ő az egyetlen barátom,
S a szerető,gondos hívem.
Elsők közt a szeretet volt,
Ki beadta a felmondást,
Nem akartam aláírni,
De nem hagyott más megoldást.
Nem tudta tovább nyeldesni
A keserű gond-pirulát,
Inkább hagyott csapot-papot
S elhúzta az irháját.
Utána az öröm is jött,
Könnyáztatta szemekkel,
Az akarat is ott téblábolt,
Imára kulcsolt kezekkel.
Rég nem kapták meg a zsoldot,
Mit megígért az életem,
Inkább odébbálltak ,üres zsebbel,
Cserben hagytak s vesztesen.
Emelt fővel állok némán
A reszkető,hű reménnyel,
Így várom a végső csapást
Fulladozó lelkemmel.
Remélem ,komába esem
Az első kemény ütéstől
S nem lesz időm búcsút venni
Sem embertől sem Istentől.