Menetelnek a betűk,
a könnyel összefolyik
a makrancos kék tinta,
hosszú vagy épp csenevész,
itt meg épp olyan, mintha…
Bal kéz helyett a jobban
a ceruza szorongva
reszket, talán sikerül,
de semmi sem oly kerek,
mint amaz, de kiderül,
hogy ez a gyerek mégis
ügyes lesz ebben-abban,
mert “csakazértis” majd én
megmutatom, hogy lehet
“bal ceruza” a jobban.
Miért így vagy éppen úgy?
Csak nyeldesi a könnyet,
szomorú papirosról
messze szalad a tinta,
és becsukja a könyvet.
Majd egész életen át
bizonyít szorgalmasan,
ahogy a többi gyerek,
hát, úgy ő is tudja, már
a ceruza sem remeg;
de a megsárgult lapok
lelke zord lakói rég,
hol felszáradt könny helye
feszeng, még mindig sír a
görbe tintatoldalék.
