ha fejest ugrasz a tükörképedbe,
hamarosan rájössz, vagy
inkább megtapasztalod, hogy
semmi egyéb nem lehetsz,
csak egy epizódszereplő,
az életedről szóló filmben
az életed oly rövid, mint
pillangó röpte virágról virágra,
kezedben bőrönddel
útra készen állsz, a semmi
közepére, hamis optimizmussal, és
némi apróval zsebedben
dacolva a józan ésszel,
a bohóc a sarokban,
teli szájjal kacag rajtad,
nincs is saját életed, csak egy
mások által elhasznált, egyszerű
lélek vagy, amit a szüleid, egy
használt ruha boltban,
akciós áron vásároltak
egy átmulatott éjszakán,
amikor meztelenül hemperegtek,
egy sörös üvegekkel és hamis
ígéretekkel teli szobában,
elmerülve a zenében és egymásban,
olyanok voltak, mint két
egymással harcoló óriáskígyó,
összefonódva egy hosszú, nyálas
csókban, az idők végezetéig
egymásba gabalyodva
de eljött a hajnal, ami felköhögte
a Napot az égre, és szétszaggatta
őket, önálló egyéniségekre,
fekete-fehér lett minden,
a színek visszahúzódtak
a padló réseibe, rá kellett
jöjjenek, hol érnek véget
az álmok, és hol kezdődik az élet,
mert az egyszerű embereknek,
egyszerű életük van,
nincsenek illúziók,
nincsenek álmaik,
csak ösztönös, állati vágyaik,
ők csak úgy vannak