Táncol az ajkamon izzadságod,
csókjaid ostora nem könyörül.
Káini bélyeg az érintésed,
íze a nyelvemen elfeketül.
Megkoronáz a sok olcsó ösztön,
tüskehad álnokul issza a vért.
Halld meg idő, te hazug megváltó:
Nem könyöröghetek irgalomért!
Markomat átdöfi emlékeddel
s mégis elaltat a mostoha vágy.
Álmodok elvegyülő húsunkról…
Látod? A Golgota mostoha ágy.
Szép ravatalra az ördög fektet,
testem elég a Gyehenna tüzén.
Szítja a lángot a megbékélés:
Nem rohadok koszorúk közepén!