Ma reggel úgy sütött egén a Nap,
akárha volna sárga forraló,
amint cekásza vágyaimba kap
ölébe zsong az éledő való.
A perzselése vitte lelkemet
magas hegyek honába egyre fel,
belékapaszkodott a képzelet,
bizsergve, könnyedén ragadta el.
S mikorra ringatón a szirtre ért,
a fénye onnan úgy zuhant alá,
akárha volna lágy sugára férc,
mi még e Földet összetartaná.
Ma így omolt fölém egén a Nap,
magasba vitte árva lelkemet,
a fal szögén maradt zsirárdimat
öreg kezem ma nem kereste meg.
Köszönöm a szárnyalást, kedves Éva.
Barátsággal, Imre
Veled szárnyaltam kedves Imre, a szavak szárnyán. Gratulálok csodás írásodhoz!🎈