Régi temetőben
Nézem a temetőben a sírokat.
Mindegyik kő alatt egy ember van.
Név és évszám, ennyi csak.
Nem tudok róla semmit, csupán azt,
hogy élt, létezett régmúlt korokban.
Volt gyermek és ifjú szerelmes,
komoly apa, gondoktól terhes.
Megfáradt öreg, boldog nagypapa,
szemefénye volt a csöpp unoka.
Az idő haladt, s ő ágynak dőlt,
vagy meghalt még idő előtt.
Baleset érte, borzalmas csapás,
kedvesét védte, nem lehet más.
Vagyona elveszett, öngyilkos lett,
nem volt más kiút, tönkrement.
Gonosz ármány vitte sírba,
végzete így lett megírva.
Riadtan látom a hantok alatt
a megtört emberi sorsokat.
De félre ború, gyötrő gondolat,
lehet, hogy vígan éltek; boldogan.
Kedves Marika!
Talán nem véletlenül az ősz a temetőbe járás időszaka, hiszen az elmúlást juttatja eszünkbe. Ilyenkor hatványozottabban gondolunk szeretteink és saját magunk életének közelgő végére, de nem lehet állandóan szomorkodni. Kell egy kis bizakodás is…
Szeretettel:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Igen, a temetőben sétálgatva sok gondolat kavarog a fejünkben. Nagyon ügyesen összeszedted ezeket. Külön tetszett a versed befejezése, amely egy kicsit elűzte a szomorúságot. Szeretettel: Marika
Igen, így Mindenszentek táján gyakrabban gondolunk az elmúlásra.
Szeretettel:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm, h versbe öntötted, a temetőket járva, elgondolkodtam ezen már én is.