kócos hajam viszi a szél
október ad neki szárnyakat
röpül a légben sok levél
a búcsú fájdalma rám ragad
utolsó csókjuk az ágakon
még érződik langy nyoma
faanyjuknak fáj nagyon
hogy elhagyja sok fia
könnycseppjeit gyöngyökként
felfűzi úszó pókfonál
utánuk lebeg küldöncként
de már egyre sem talál
nem hallják az anyai szót
csak szállnak repülnek vakon
örömöt találnak bánatot
mi vár rájuk a holnapon
nem tudható nincs ígéret
rossz dicsőül vagy a jóság
ha földre hullnak lesz ítélet
megmutatja a valóság
eljön majd a bizonyosság