legújabb gondolatom csupaszon,
újszülöttként jött erre a
végtelenül elvadult világra,
fel sem sírt, csak csendesen testet öltött
a sarokba ledobált ruhák között,
egyedül a villanykörte villogása tűnt
a nagyszobában egy kicsikét furcsának,
az élet ment tovább a maga medrében,
kint a konyhában pacalpörkölt rotyogott
a nagy piros lábasban,
szaga betöltötte az egész lakást,
majd az egész lépcsőházat,
később körbefonta a játszótéren a fákat,
végül belefulladt a homokozóba,
oda, ahol megtanultunk, vagy sokkal inkább
elkezdtünk légvárakat építeni,
ahol a gyermeki fantázia és álomvilág
életet lehelt minden kósza gondolatba,
akkor még nem tudtuk milyen
lesz majd ha felnőttek leszünk,
amikor abba marad a reggeli
ébredés utáni remegés, és
nem marad más csak a súlytalanság
érzése, a testetlen lebegés,
néha nem is vágytunk másra, csak
csukott szemmel feküdni még
egy kicsit tovább, mint aki alszik még
és éppen a lépcsőházban lakó balerináról
álmodik, a lakótelepi primadonnáról,
akinél nem látott még egyikünk sem
szebbet, egyszerre volt egy közülünk és
mégsem, kicsit különcnek számított mindig is,
hiszen egy újságból kitépett poszterből
lépett elő, egy forró nyári délelőttön,
a véget nem érő focimeccsek egyik szünetében
