Nem számolok lélegzetet,
tudom, majd felélem mind.
Az, hogy vagyok, szívből ered,
ismétlődés itt kering.
Hol fukar, hol sokat számol,
rajtakap, ha játszanék,
ha a balsors árnyként táncol,
fény-palástot hordanék,
gyermeki reményből szőttet,
de rongylelkem viselem,
a poklomba elszegődtet,
jég-álmaim cipelem.
Nincs rám idő… kiolvadás,
jégzajlásban lét pereg.
Ígéretek… bús visszhangzás,
torlódnak, mint jéghegyek.
Rémálmokból hozott árnyak,
ki sem próbált szárnyalás.
Kibontva az összes „bárcsak”
csupa szikra, tűzvarázs.
Vágyakból font szabad percek
muszájingem tépik szét,
szívbe írta rég egy gyermek
a boldogság ütemét.