Elült a nyári tűz, a parti fák
szomorgva bólogatnak egyre,
a szél a kerteken bolondoz át,
csodás virágaik letörve.
Csupán a sóhajok lebegnek át
a fellegek között az égig,
alant a bánat ontja illatát,
a szív beléremegve vérzik.
Hiába minden, elrepült a nyár
szerelmeink tovább cipelve,
szilaj lován ügetve messze jár,
az éjszakák nyomát seperte.
A láz lehűlt, maroknyi pernye száll
szitálva csillagok felé csak,
kerekre fényesítve őrzi bár
fejünk felett a sárga Holdat.