papírhattyú úszik a vízen,
olyan kecsesen, mint ha csak élne,
talán azt is álmodja éppen,
hogy milyen szép is az élet
Jézusnak nevezte el
a kölyökkutyát a férfi,
amit még tavasszal talált,
telve reménnyel és új tervekkel
Jézus előtt csak a zene
volt örök társa,
a mostoha anyja, aki
mindenhova elkísérte
de nem érezte jól magát,
ebben az idegesen rángatódzó
városban, turnéra indult egy
feltörekvő punk-rock bandával
derült éjszakákon,
szinte már vallásos
áhítattal nézte a csillagos égboltot,
és közben azon tűnődött,
vajon Isten mennyi szöget
használhatott fel, a csillagok
rögzítésére
szerette téli hajnalokon
a buszvégállomáson
nézni, ahogy remeg
a lámpa fénye az alvó
buszok felett
az első hó örökre
emlékezetes marad,
ezt még a holtak is tudják,
akár regényt is írhatnának
arról, hogy
milyen szép is az élet