M.Laurens
HADD SIRASSAM MEG!
Múlik felettem az idő,
olykor belül megkönnyezem,
sajgó cseppjeinek sora,
nyomokat hagy a lelkemen.
Hiányozni fog e csúf Föld,
a fájdalom és nevetés.
Nem pótolja majd fenn az ég,
hogy szép volt lenn a szenvedés.
Mily gyönyörű volt egykoron
fájón s’ őrülten szeretni
bánattól szakadó szívvel,
könnyek közt: fájva ölelni.
Mily csodás volt megkönnyezni,
mikor gyermekem született,
s először sírt fel, köszöntve
e fájón szép új életet.
S voltak apró kis fájdalmak,
szúnyogcsípés meg miegymás
Éjjelente zenebona,
és fájó macskanyávogás.
Hiányozni fog majd mindez,
a téli fagyos vacogás,
sorban állás, tolakodás,
a fájós-lábra taposás.
Félek Uram! Mi lesz velem,
hol minden oly tökéletes.
Kinek törölhetem könnyét?
S lehetek oly kivételes?
Uram kérlek! Hadd szenvedjek
még egy évet, hetet, órát.
Hadd sirassam el világom,
s élhessem még fájó sorsát!
( Budatétény 2015 )
Kedves Miklós! Valószínűleg a hasonló kor teszi (de nem biztos egyltalán, hogy csak az), de minden sorodat mélységesen átérzem. Gratulálok remek versedhez. Saját érzéseimet olvastam. Köszönöm. Szeretettel: Erzsébet