Háborgó tenger csendjében egyedül,
Megesz a magány, ember nem menekül.
Várakozom az élet viharában
Mind hiába, ha testem fárad.
Várok egy csoádra, mely szívembe ül
De helyette csak a mély űr.
Érzem, hogy az idő megy tova
Miközben szemem mereng vágyakozva a távolba.
Testem megtörött,
Szívem meggyötört,
Lelkem elhagyott,
Reményem elfogyott.
Ülök a tenger közepén,
Érzem, hogy itt a vég.
Telik az idő, sodorja az áradat
Eközben vihar adja ki minden álmodat.
Vágyom már a halálra…
Lelkem már tova szállna.
De mit tegyek?
Mivé legyek?
Egykoron még szép volt,
Egykor még ragyogott
De már megtörött.
Egy lélek, egy hang, egy álom…
Melyet a tenger mos el
és hullámok tépik át.
Jöhetne végre
Itt vagyok!
Merengve bámulok!
Emlékezem és felejtek,
Az éj csöndj viszi el emlékemet.
