HA MEGFESZÜLÖK…

HA MEGFESZÜLÖK…

Ha megfeszülök sem tudok többet,
nem leszek én se lelkes – se jó,
és a sebzett lelkem sem könnyebb.
Nem vigasztal vidám pacsirtaszó,
mikor bánatomban sírni lenne jó.

Nem táncolok már vidám zenére,
nem figyelem, hogy a baj elér-e?
Úgyis megkínoz, ha bántani akar,
mint a felhőből ömlő gyors zivatar.
Bántó emléked a világból is kizavar.

Ha megfeszülök sem lehetek más,
nem hat reám semmi változás.
Kősziklaként, mozdulatlanul állok
némán, míg a vad vihar elvonul.
Nem rezzen arcom egyetlen izma sem.
Összetörtem, nem használ száz ima sem…

Mert, akit a gonosz hatalmában tart,
hiába is kapálózik, azzal kavar vihart.
Könnyem se mossa le a múlt gyötrelmeit,
nem törli ki sorsomból átkozott perceit.

Ha megfeszülök is, ezen változtatni kell!
Nem igaz, hogy árulásod nem érdekel.
Hisz te voltál a tavasz, a gyümölcsöző nyár,
ami rideg őszbe fordult mikor elhagytál.
Nehezen viseltem, megtört a magány,
az, hogy miért hazudtál máig is talány:
Talán gyengeségből, vagy csak hiúságból,
nem adhatom fel, míg szívem érted lángol(?)
A nap aranyló fényével gyógyír a sebemre,
néha már hiszem, hogy el leszel feledve.

– A feszületem élő testből faragják – nem fából,
néha úgy kiszaladnék ebből a világból! –

Eger,2025. 07.18. F.R. Vadvirág