Hegek

Bőrömön vonalak mesélnek,
csendes történetek a múltból.
Egykor fájdalom volt minden egyes,
ma már csak emlékezet halkan.
Fehéres csíkok, mint ezüst szálak
szövik át a karjaim térképét,
minden egyes vonal egy pillanat,
amikor a fájdalom túl nagy volt.

Nem szégyelem őket többé –
ezüstös szálak, mint térképvonalak
vezetnek vissza oda, ahol voltam,
és mutatják, hová jutottam el.
Volt idő, amikor el akartam őket
tüntetni, elfedni, elrejteni,
mintha semmivé tehetnék
azt, ami egyszer megtörtént.

De megtanultam olvasni őket,
mint egy ősi könyv lapjait,
amelyben minden fejezet nehéz,
de mégis tovább lehet lapozni.
A legmélyebb vonal az alkaron
egy különösen sötét éjszakáról mesél,
amikor úgy tűnt, nincs kiút
a fájdalom sűrű erdejéből.

Most tapintom őket néha,
mint megváltozott tájat a tenyeremmel.
A bőr másképp érzi a napfényt,
másképp reagál az érintésre.
De megtanult újra élni,
megtanult újra szeretni,
megtanult hinni abban,
hogy van értelme a holnapoknak.

Minden heg egy túlélt nap,
minden vonal egy erősebb reggel.
A bőr megtanult meggyógyulni,
mint a lélek is lassan, csendben.
Nem történt egyik napról a másikra –
hónapokba, évekbe telt,
míg rájöttem, hogy ezek a vonalak
nem a gyengeségem jelei.

Hanem a túlélés térképei,
bizonyítékai annak, hogy
amikor minden összeomlott,
én mégis itt maradtam.
Amikor a világ túl hangos volt,
és a csend túl üres,
amikor úgy tűnt, senki sem érti,
mit jelent ez a súly a mellkasomban.

A tükörben ma másképp nézek magamra,
nem bújok el a hosszú ujjak alatt.
Látom a hegeket, és látom
az utat, amit bejártam.
Látom a küzdelmet és a győzelmet,
látom a sötétséget és a fényt,
ami lassan visszatér minden reggel
a szívembe és a lelkembe.

Nem tökéletes ez a test,
de az enyém, és kitartott.
Viseli a múlt nyomait,
s hordozza a jövő reményét.
Megtanított arra, hogy
a törött dolgok is lehetnek szépek,
a megrepedezett vázák is
tudnak virágot tartani.

Ezek a vonalak ma már
nem sebek – hanem győzelmek.
Bizonyítékai annak,
hogy képes voltam továbblépni.
Hogy a legmélyebb sötétségből is
fel lehet jönni a felszínre,
hogy a fájdalom elmúlik,
de az erő, amit ad, megmarad.

Most már tudom, hogy minden hegem
egy kis csoda is egyben –
a test csodálatos képessége
arra, hogy meggyógyítsa magát.
És ha a bőr képes rá,
akkor a lélek is képes.
Lassan, türelmesen, szeretettel
önmagunk iránt.