Mamám arcán üde mosoly ragyog, ha meglát,
remegő keze ölelésre tár.
Finom ebéddel, jó kedvvel várt,
mesélni kezdi, napja miként járt.
Haja fehér, mint az első hóesés,
arcán fáradt ráncok húzódnak szerteszét.
Boldog mégis: ajkát elhagyja a nevetés,
szívében ott él a régi reménység.
Melegség járja át a házat, mind belőle,
kis vetemény, virág ölelik körbe.
Ő hátra nem tekint, csak előre,
gyermekei, unokái szeretik örökre.