A menekülésben
Kékesszürkén vonul s változik a Te múlhatatlan női
létezésed. Felejtenem kell ezt.
Felejtened kell Neked férfiszívem.
Talán kölcsönösen és halványbarnán így leképezzük
s megteremtjük Egymást egy ódon, elhagyott,
de békés sikátorban, az elsimult felszínű apró halastó
ismerős partján, vagy amikor az
ajtóm előtt állsz s váratlan kopogtatsz,
tudod az én nevem, de a Tiéd sem hangszik számomra ismeretlen.
Megtaláljuk Egymást így minden menekülésben.
Női és férfi egérutak fehéren lobbanó gyújtópontjában.
A kanizsai szocreál lakótelep melletti főút mellett állva.
Minden láthatatlan kereszteződésben.
Kékesszürkén vonul s változik múlhatatlan
a Te női létezésed. Nem emlékezhetek rá.
Emlékbe adom Neked – áramlásnak –
Hozzád menekülő férfiszívemet.
Kedves János! Nagyon szépen köszönöm! Ez a versem a Magazin egyik tavaly őszi pályázatán, vers kategóriában bronzérmet nyert. Barátsággal: Márton
Nagyszerű vallomás!