******123******
Ki áll a tükör előtt?
Olyan kitartóan keresem a választ.
De kit érdekel, ki is vagyok valójában?
Néha szeretek csak úgy létezni,
összerakni magam tegnap és holnap darabjaibol
és mégis: nem tudom, ki áll a tükör előtt.
Ne lepődj meg, ha elveszek a ritmusban —
fájdalmas törésvonal ez, amely belül kettéválaszt engem.
Nem én választottam: ezt kaptam, és beletörődtem.
Ki áll a tükör előtt? Soha nem tudtam.
Úgy láttam magam, ahogy senki és soha nem fog látni
Jaj, ezek a sápadt kezek, ezeket a szerencsétlen kezeket,
amelyek soha nem öleltek — csak csonkítottak
Ne lepődj meg, ha elveszek a ritmusban —
fájdalmas törésvonal ez, amely belül kettéválaszt engem.
Nem én választottam: ezt kaptam, és beletörődtem.
Elég Fájó ezel a tudattal élni
hogy talán sosem tudom meg.
Nehéz lélegezni, nehéz járni,
nehéz létezni, nehéz gondolkodni,
nehéz érezni — nehéz élni, amikor nem tudod, ki vagy.
De ki áll a tükör előtt?
Azt hiszem, soha nem tudom meg.
Nem én a múltban, nem én a jövőben.
*************124*******************
Bevettem a gyógyszereimet, és kiköptem az érzéseimet,
elhagytam a helyünket — idővel minden véget ér.
Azt mondja, gyönyörű a testem, de utálja, azt, aki vagyok,
Felhívlak, de azt mondod, csak egy szeretőd vagyok
Emlékszem, amikor esett az eső, együtt jártunk az utcákon, és egy úriember voltál
Azt hittem, minden rendben… elfelejtettem, hogy a rosszfiúk ilyenek.
Azt mondtad, túl veszélyes vagyok önmagamra. Mit jelent ez?
Nem tudtunk elszakadni egymástól, órákig beszélgettünk… most hol vagy?
Amikor először hazakísértél, akkor szűnt meg bennem minden fájdalom.
Tudom, nem vagyok jó sem a konyhában, sem a szerelemben,
de igyekeztem, hogy velem maradj —de úgy tűnik, nem egy út vezet minket.
Elfelejtettem, hogy a rosszfiúk ilyenek.