Csak állok itt a barna délutánban,
narancsvörösben úszik el fölöttem
a lomha nap. Madár rikolt a csöndben.
Az őszi hervadásban is halál van.
Az utca ismerős, a járda futna
elém, de látom, ablakod bezárva.
Az arc, mi visszatükröződik, árva-
magam. Ha most karom karolni tudna,
talán megérteném hamar-halálod,
s te megbocsátanád, ha úgy szeretlek
ma már, ahogy szokás egy ismerőst. De
virágaid a sírodon találod.
A kankalint, levendulát szeretted.
Korán lehullanak. Megyünk az őszbe.