emlékszel?
egy közös álom volt az,
ami mindig is összekötött
kettőnket, de most már
a szavaink is idegenül
hatnak a fülünknek
csak az állandó mozgás,
az tartja életben,
ezt a megkezdett gondolat-folyamot,
abban rejlik a lényeg,
csak menj, menj és menj,
soha ne állj meg útközben
átbukfencezik rajtam egy gondolat,
padlót fog és nem
mozdul többet,
tompa és életlen vagyok
már, ilyenkor késő este
az őrült látnoknak, kinek
előre megjövendölték jöttét,
most ősi állatok
szellemei lakják a lelkét
miközben a ház előtti
kocsifelhajtón, vadlovak patái
termékenyítik meg a talajt
a képernyő villódzása
transzba ejt, összébb húzom
magamon a pokrócot
kapaszkodót keresek egy könyvben,
mint ha csak a bőrömön keresztül
felszívódna belőle minden,
de végül meddő gondolattá válik
mind, a két műsor közötti
reklámszünetben