Tépelődéseim
(részlet a „Metafizika-i kauzalitás” című fércműből)
Narcissa:
…s a fekete háttérből kiemelkedő,
szavakká formálódó márványbetűk megszédítettek,
Lábaimból őrült sebességgel menekült a vér,
Nem érezhettem többé az írót ismeretlennek!
Mint kérődző állat testének belső harmóniája,
Úgy simulunk, tapadunk egymás nyálkás, véreres gyomorfalára.
Ebben az állapotban ért az atomvillanás, fellángolt
Gondolat
Álom
Bátorság
Oltalom
Ragyogás
Arkangyalom intenzív szárnycsapása dús légörvényt kavart,
óceánom feszített víztükrének egyhangúsága előbb felhasadt,
majd a mélyből vákuumként szívta felszínemre,
mint léte extázisában fickándozó, megvadult kardhalat
az életet,
melyben a test röghöz kötött, ellenben a lélek, s a gondolat szabad.
Hagytam hát leperegni kérgemen csillogó, ragacsos gyantámat,
borostyánkövének szilárd tisztasága késztetett,
hogy magam is szilárdulni vágyjak.
Bár egy anyag vagyunk, annak mégis eltérő formája,
idővel körülfonhatja őt lényem képlékeny kvintesszenciája.
S talán még ennél is fontosabb;
mint nem szűnő viszketés a kiszáradt, cserzett bőr alatt,
irritáló folytonosságba feszült a véleménybeli egyezés,
mely nyomában felfakadt húsom rostjaiból egy kidomborodó késztetés;
Megmutatni a szerzőnek saját magam,
s így eloszlatható a nevetséges feltevés;
fizikai formában létezésem
abszolút
mértékben
hasztalan.