Látod mozgását?
Szélvihara simítás
A sziklák arcélén,
Tűzvésze finom csók
A megnyíló föld szélén.
Látod, ahogy csalogat?
Kísértése csigalépcső
Az Én és a Mi között,
S ha nagy nehezen felkapaszkodsz,
Nesze, a csúcs: vízözön.
Hát mondd, édes?!
Ajtód karba font kezei
Kioldódnak-e előttem?
S ugye, tudod, hogy a mély
Ma is bölcsője a bércnek?
Mert simításom lendület
Peremén a jognak,
Hallgat, ha más ver ütemet,
S dalol, hol dadognak.
Ezért ott leszek, hol más nem,
Engem a sorvadás éltet,
S csókom regénye testet ölt
Meződ szőnyegében.
Személyem derengés.
A tied örökzöld fenyves.
S az ágak közé a bejutás
Kiváltsága a reggelnek.