Fölfelé
mert megfordult a lézengő felejtés fölött
a szél s ki tudja honnan jön hová tart s
ott fúj ahol akar a kóbor jelenlétben istenek
s istennők szeszélyesen derűs akarata s nem
lesz sosem tőlük vak a decens férfi lélek csak
forgó mandulafalevelek ősszel ígérnek héroszi
álmot s makadámútján nyomait periklészi
mértékkel lepecsételve vándorlásaimnak
s fölfelé s csakis fölfelé kanyarog a bátor
s aranyló bizalom ódon szerpentinjein
egy Idő-barázdálta szívből újra kivirágzó
fekete rózsái a férfibecsületnek mikor
föleszmél talán egy itt hagyott nimfa is
kései holocén sors s Perszephoné amit
ad neki a női lélek kimunkált gyöngyháza
s a pogány csend koncentrikus körei mit
nem zavarok Athénba tartva íme hazafelé
ez az az út nimfám mikor tekintetedben
talán megvillanok mikor nézel is és látsz
a növő Hold fénye vagy a pogány Égen
ha fölfelé tekintek a mi Akropoliszunkra
lélekben lépcsőzve kéklő reményed
elé miközben e nemesen tisztátalan
mert Igétől s törött kőtábláktól szabad
nászt felavatják ez éjszakán az örök
Olümposzon s fodrozódik az élő s égi víz mikor
csókunkkal megpecsételve e férfi-női szövetségünket
ébrednek fel halhatatlan istennőink s isteneink
Kedves Gusztáv! A stílus maga az ember. A költő és a véleményíró is. Bíztatom Olvasóimat, hogy fedezzék fel ezt a versemet is! Ha nincs számára mondanivalója, lapozzon. Széles választék van a Magazinban, mindenki megtalálja a kedvére valót! Nem vagyunk egyformák és nem is leszünk. S ez így van rendjén! Márton
Ha felsorolnánk a görög isteneket, abból is lenne egy ilyen hosszú vers! Bocsánat, de minek? Mit hordoznak a mondanivaló nélküli okoskodások, mire
gondol egy szinművész, mikor felolvasná ezt a verset? Jordán Tamás beleizzadna! Bocsi, ez jött ki!
Tisztelettel fogadd véleményem! Gusztáv