sokszor nézegettem az éjszakai eget
nagyon szeretem a bájos csillagokat
szikrázva sziporkáznak mindenek felett
ígérnek holnapra mindig új kalandokat
a vén Göncöl állandó útitársam este
míg téli éjsötétben hazafelé megyek
irányt mutat és néha kacsint rám a beste
hogy továbbra is jó és becsületes legyek
megértjük egymást már sok ezer év óta
utaztam is rajta tán néhányszor meglehet
szívemben szól tőle kapott vigasz a nóta
ha nézem bánatom bajom tudom nem lehet
néha ferdén áll már régi hátsó rúdja
hiába no már ő sem lesz fiatalabb
de útját még éjente szorgalmasan futja
óráról órára látszik mennyit haladt
ha néha felleg takarja egyik csillagát
bocsánatkérő mosollyal pislog le rám
mindig mellettem van mint igaz hű barát
velem örül vigad vigasztal vagy épp szán
meddig tart még e kedves kozmikus barátság
mikor jön el a búcsú az utolsó óra
melyikünk lelke hal meg előbb a valóság
enged-e felszállni egy végső fordulóra?