Tudnád, hány ezerszer volt tele a varsa.
Pedig azzal nem is mindig halra mentünk.
Régen akadt kárász, csík hal, keszeg, harcsa,
ma már az életet hiába keressük.
Beleakad hányszor tejes zacskó, bádog,
a rengeteg szennytől emésztőként bűzlik.
Vizeink hasonlók lápos pocsolyához,
ahonnan az élet majd végleg eltűnik.
Gyermekkoromban még fürödtünk patakban,
tiszta forrásánál olthattuk a szomjunk.
Gyomorbajt, fertőzést tőle mégsem kaptam.
Csak hűvös vizétől fájdult meg a torkunk.
Rákospatak rejtett mély partoldalában,
száz számra foghattunk nagy ollójú rákot.
Ma csak szennyet sodor beton vályújában.
medrében életnek nyomát sem találom.
Most a patak mellé egy tavat terveznek.
Csónakázó tavat szigettel, halakkal.
Csupán azt nem tudják, vizet honnan vesznek?
Mert patakunk vize arra sem alkalmas.
Ti rontottátok el, csináljátok vissza.
Ha nem szennyezitek, megtisztul magától!
Megtelepszik benne folyami rák, csík hal,
természet megújul saját csodájától.
2025.01.06.