A territórium
Lefekszenek azok,
akik szeretik egymást.
Az Idő mintha csak halványszürkén telne.
Nem múlik.
Utolsó barátnőm több mint tizenegy éve ment el.
Hogy szüzen visszakívánnám?
Nem mennék érte a halott istennel perre.
Nagyapám őszi zalai tájat ábrázoló festménye
az ablakkal szemközti falon, a barnák, fehérek
szürkék ezernyi árnyalatával megkomponálja
szórt fényekben pompázó hangulatom.
A várakozás Rád e nappaliban olyan,
mint egy valószínűtlen és valószerűtlen
ószövetségi jelenés.
A harmadikon.
Azt sem tudom a Te női valód létezik-e? Ha mégis,
azért még sincsen minden eleve elrendelve.
Kell a vakvéletlen.
Félkomfortzónám felé talán már félúton eltévedtél.
Nekem nem kell semmilyen házasság előtti szüzesség.
Nem elvárás veled szemben sem.
Azt, hogy házasság előtt nem lehet, ne mondd!
A mennyei sóhivatal e rossz törvénye
a nők nagy részénél
is már jóval korábban fölfeslett, megbomlott.
Gyakori az édesen vétkező alkalom.
Náluk is.
A vendégágyamon leterített pléd.
Követ rám ezek után ne emeljél!
Akik szeretik egymást, azok lefekszenek.
Territóriumunkat, ha kell,
acélkéken, de csöndben megvédem.
Nem fogja türelmem rabolni itt, de a felelősséget mégis
rám tolva, sem a halott isten,
sem valamelyik szolgálóleánya.
Náluk az egyéjszakás kaland is, édesen vétkezve, jobb.
Nekem Nő kell.
Az Idő mintha mégis halványszürkén telne.
Az élénkpiros vágy a kanizsai lakótelepen is
viszont főnix-madárként támadna fel.
Akik szeretik egymást, lefekszenek.
Egy bizonyos:
Későre jár.
Amit Nőként adhatsz nekem az mégis időtlen.
Megannyi felparázsló légyott.
Ugyan miért lenne bűn, hogy egy férfi
ilyet kíván?
Üres bölcső és képmutatás helyett,
talán egyszer majd gyermekünk
is aranylón mosolyogni fog ránk.
Sem most, sem később
így nem lesz hamuszín válás,
mert lefekszenek mind,
akik szeretik egymást.