Átváltozás
még gazdátlan ez az ódonul új s eljövendő Napforduló
még sajog a megkövült hit – szakadozott s fakult üdvösség
só a sebeken s öröm nélküli hír mely moccanatlan-hallgató
s számkivetett évtizedek kegyetlen-pontos mértanán túl
a lélek kibogozhatatlan-tarka matematikája nyelvén immár
nem jelent semmit a sötétlő-árnyas éj aprón fehérlő
csillagpontos álma élő őrtüzek lobbannak fel
a pirkadó ezernyi hajnal limesein
kopjás-kedvű pogány szívek éledezve ölelik
bőbeszédű antik imáim s mint felfakadó vízfolyások
a konok szív sziklái között hűsítik Philoktétész sebét
s az örök Napkorong oszlat szét ószövetségi
sivatagosodó átkokat s a lélek szökőkútjai
csillámolva tükrözik Pallas Athéné szikráját
múlhatatlan s megragadva a pillanatot teremt újjá
lágyan lüktetve e pirkadó s kéklőn-születő reménység