Sűrű, sötét felhő gyűlik fent az égen,
hűvös szellő szalad át a messzi réten.
Hirtelen megindul, sűrűn hull a zápor,
friss vizet iszik most minden szomjas vándor.
Kopog a sűrű csepp a fák levelére,
friss, nedves földillat árad a vidékre.
Elvonul a vihar, újra kisüt a nap,
minden ázott levél friss erőt és fényt kap.
A rét virágai kinyílnak a fényre,
színes szirmaikat emelik az égbe.
Méhecske zümmögve indul útnak újra,
az édes nektárt a friss kelyhekben fújja.
A patak vize is vidámabban szalad,
hűvös hullámai a medrükbe csalnak.
Égi áldás volt ez a szomjazó tájnak,
új életet adva fának és virágnak.
Majd a naplemente fényes hidat épít,
az elvonult vihar emléke megszépít.
Csendesül a világ, leszáll már az este,
békés, tiszta álmot hozva a vidékre.